A Hazának nincsen háza,
Mert fiainak
Nem Hazája;
Büszke fajnak
Küzdő pálya,
Mellyen az magát rongálja.
Kincsnek, vérnek rossz gazdája.
És oh szégyen! roszra, jóra
Még szavazni jár dobszóra.
Ura s rabja millióknak
Kik gyűlölnek és dacolnak;
Zsarnok, szolga egy személyben
Ki magával sincs békében.
S vas eszével
Jég szivével
Fölmerül a külfaj árja,
A meleg vért általjárja,
És a Nemzet áll fagyottan
Tompa, zsibbadt fájdalomban.
Nincsen egy szó
Összehangzó
Honfiaknak ajakáról,
Nincsen egy tett
Az eggyé lett
Nemzet élete fájáról.

A Hazának nincsen háza. Mért?
Volt idő, midőn nevére
Felkelének, s amit kére
Nem keresvén cifra szóban,
Ami a szív legmélyén van,
Adtak drága bért,
Adtak érte vért!
Most midőn leszállt a béke
S a vérontó harcnak vége,
S a Hazának,
Mint anyának,
Aki gyermekei körében
Áll ragyogva örömében,
Földerűlne boldog napja:
Most fejét szenny s gyász takarja.
Földön futva,
Bujdokolva,
Mint hívatlan vendég szál be
A szegény s kaján telekbe,
Hol nevét rút ferdítésben
Ismerik csak átokképen.
Neve: szolgálj és ne láss bért.
Neve: adj pénzt és ne tudd mért.
Neve: halj meg más javáért.
Neve szégyen, neve átok:
Ezzé lett magyar Hazátok.

Vörösmarty Mihály - 1846(!)

Sztem nagyon jó vers.